Ki az, aki Téged segít a Lélekbonbon-ban?

Jógaórák Győrben Pékné Szeitz Melindával

Pékné Szeitz Melinda vagyok, 1980-ban születtem harmadik gyerekként a családba. Egy szigetközi kis faluban nőttem fel. Mint a legfiatalabb a három gyerek közül a mesében, én is elindultam, hogy szerencsét próbáljak, és 2010-ben – miután férjemet megismertem – Győrbe költöztem. Azóta itt élek, és 2021-ben Ménfőcsanakon valósítottam meg régóta dédelgetett álmomat.

2010-ben találkoztam először a jógával, és az első alkalommal éreztem, hogy megszólít engem. Belső utazásra hív, amire szívesen indultam. Néhány alkalom után már legbelül tudtam: én ezzel szeretnék és fogok is foglalkozni. Hajtott valamiféle belső erő.

„Szeretném másnak is megmutatni, micsoda csodás változásokat hozhat nem csak testi, hanem szellemi szinten is a jóga!”

A pénzügyi pályám mellett elkezdtem képezni magam és egyre inkább úgy éreztem értelmesebb módon szeretném a napjaimat eltölteni. Szeretnék másoknak segíteni abban, hogy egészségesebbek legyenek, hogy békét és nyugalmat találjanak.

A kislányom születése után minél jobban belemélyedtem tanulmányaimba, annál jobban úgy éreztem, még többet szeretnék megtudni a jógáról, még több emberhez szeretném eljuttatni ezt a csodálatos módszert.

2018-ban kezdtem szélesebb körben Ménfőcsanakon jógát tartani, és azóta is haladok ezen úton. Folyamatosan tanulva és fejlődve, hogy a résztvevőknek minél hatékonyabban tudjak segíteni.

Egy idő után szerettem volna más módon is támogatni a hozzám fordulókat, megismertem a Bowen módszert. Így a kezelésekkel is mind több embernek tudom az életét jobbá tenni, ezekkel az egyszerű, de rendkívül hatékony fogásokkal.

Jógaórák Győrben a Lélekbonbon jógastúdióban Pékné Szeitz Melindával
Jógázz velem Ménfőcsanakon Győrben a Lélekbonbon stúdióban

A jóga és a Bowen kezelések mellett a családom körében használni kezdtem a doTerra 100% természetes illóolajait, és ennél is ugyanúgy azt éreztem: kincset leltem, és szeretném ezt megosztani minél több emberrel, hiszen a természet ereje az élet sok területén tud segíteni minden korosztálynak.

Az utam, hogy még több módon segítsek, egészen biztosan nem ért véget. Lelkesen ismerkedem az új technikákkal, hogy még hatékonyabban tudjak segíteni a hozzám fordulóknak.

A Lélekbonbon megnyitása 2021-ben az álmom megvalósulását jelenti.

„Egy olyan helyet hoztam létre, ami a nyugalom és a béke szigete. Amely egy biztos pont a világban, amire bármikor számíthatsz ha támogatásra van szükséged.”

Eddigi tanulmányaim:

  • 2017. IWI Oktatási központ Jógaoktató és gerincterápiás tréner
  • 2018. Sarasvati Oktatási Központ Budapest -Senior Jóga oktató
  • 2019. Sarasvati Oktatási Központ Budapest- Gyerekjóga oktató
  • 2019. Sarasvati Oktatási Központ Budapest-Kismama jóga oktató
  • 2021. Magyar Bowen Egyesület- Bowen alkalmazó
  • 2022. Balla hangterápia haladó képzés
Lélekbonbon jógastúdió Ménfőcsanakon Pékné Szeitz Melindával

Hiszem, hogy életünk során mindannyian egy úton haladunk, fejlődünk, különböző kerülőkkel, sebességgel, de egy irányba haladva.

„Szeretnélek utadon segíteni, támogatni  eszközeimmel, tudásommal, empátiámmal, hogy kiegyensúlyozottabb, boldogabb életet élhess.”

Pékné Melinda
+36 20 488 2968
melinda@lelekbonbon.hu

Hol találod a Lélekbonbont?

A Lélekbonbon pontos címe:
9012 Győr Galgóczi u.21. Fsz 2.
2.csengő
Parkolni szabályosan a Szirányi Miklós és Forráskút utcában tudsz.

A Lélekbonbon stúdió Facebook oldala